Fogyatékossági Adókedvezmény 2018
okos-elosztó-wifi- Tájékoztató a betegségek után járó kedvezményről és a főbb adóváltozásokról 2016-ban | Autisták Országos Szövetsége
- Fogyatékossági adókedvezmény 2013 relatif
- A személyi kedvezmény érvényesítése - NAV tájékoztató - WWW.LSOFT.HU
A súlyos fogyatékosságról szóló igazolást szakorvos vagy a rendelkezésre álló leletek alapján háziorvos is kiállíthatja Akik régebb óta szenvednek a vonatkozó rendeletben felsorolt betegségek valamelyikében, illetve rokkantsági járadékot vagy fogyatékossági támogatást kapnak, de nem kérték a kedvezményt, azok utólag is igényelhetik azt az igazolás vagy az ellátásról szóló határozattal. Ehhez önellenőrzést kell benyújtaniuk azokra az évekre, amikor jogosultak voltak rá - olvasható a közleményben. 2018-ban a 2012. évi, valamint az ezt követő évek adóbevallásait lehet önellenőrizni. A 335/2009. (XII. 29. ) Korm. rendelet tartalmazza a betegségeket, melyre az adókedvezmény igényelhető A teljes listát megtekintheted itt » A NAV az idei évtől adóbevallási tervezetet készít azok részére is, akik korábban a munkáltatójukat bízták meg a bevallás elkészítésével. A súlyos fogyatékosság miatt személyi kedvezményre jogosultaknak azonban célszerű ellenőrizni, hogy a bevallási tervezetükben szerepel-e az adókedvezmény - hangsúlyozták.
Tájékoztató a betegségek után járó kedvezményről és a főbb adóváltozásokról 2016-ban | Autisták Országos Szövetsége
Miután taxatív felsorolásról van szó, így a mellékletben nem szereplő betegségek után nem érvényesíthető az adókedvezmény. adókedvezmény igénybevételére jogosító, Kormányrendeletben szereplő leggyakoribb betegségek a teljesség igénye nélkül a következők: hallási fogyatékosság látási mozgásszervi elzáródást okozó érbetegségek súlyos szervi károsodással járó immunbetegségek veleszületett enzimopátiák, e körbe tartoznak – többek között – a laktózérzékenység miatt fellépő betegségek emésztőrendszer betegségei, e körbe tartoznak – többek között - a gluténérzékenység miatt fellépő betegségek endokrin és anyagcsere betegségek, ezen belül is az I. típusú, és a szövődményekkel járó II. típusú cukorbetegség. A kedvezmény érvényesítésének feltétele, hogy a magánszemély rendelkezzen a súlyos fogyatékosság minősítéséről szóló orvosi igazolással, vagy a rokkantsági járadékra, fogyatékossági támogatásra jogosító határozattal. Felhívjuk a figyelmet arra, hogy a súlyos fogyatékosság minősítése nem a Nemzeti Adó- és Vámhivatal hatáskörébe tartozó adójogi, hanem orvos szakmai kérdés.
- Fogyatékossági adókedvezmény 2014 edition
- Kossuth rádió hangtár 180 perc
- Albert utca
- Rokkantsági járadék vagy fogyatékossági támogatás után járó adókedvezmény 2018: mekkora az összege? Mit kell tudni az igénylésről?
- Baba autós hordozó
- Fekete özvegy kártyajáték 1szín remix
- Békéssámsoni Általános Iskolai Általános Iskola | Gyulai József Természettudományos Műhely
- Fogyatékossági adókedvezmény 2012 relatif
- Vadászati törvény módosítása 2016
- Guy Ritchie véres kezű úriemberei | hogyan
- Leszbikus témájú teljes filmek magyarul
- Mária terézia gyermekei