Lego Gyár Nyíregyháza Látogatás 2019, Lego Gyárlátogatás Nyíregyházán – Ispotály.Com
budapest-olasz-étterem- LEGO gyárlátogatás Nyíregyházán – Ispotály.com
- Lego gyár nyíregyháza látogatás 2014 edition
- Lego gyár nyíregyháza látogatás 2013 relatif
- Amire minden gyerek vágyik: látogatás a LEGO-gyárban - Bezzeganya
A Nyíregyházán található ultramodern LEGO gyárat 2014 márciusában adták át, és azóta már teljes kihasználtsággal működik a mintegy 122 000 négyzetméteres komplexum. Olyannyira, hogy az átadás óta is folyamatosan fejlődik, újabb gyártócsarnokok, raktárak és egyéb épületek épülnek, további gépsorok kerülnek installálásra. Naponta sok millió LEGO és LEGO DUPLO elemet gyártanak itt, valamint LEGO és LEGO DUPLO késztermékeket egyaránt. A világ öt LEGO gyárának egyike a térség egyik legnagyobb és legvonzóbb munkahelyének számít. A gyárlátogatás mintegy 2-2, 5 órás program. A látogatók megismerkedhetnek a LEGO Csoport történetével, a gyár létrejöttének körülményeivel, majd betekintést nyerhetnek abba, hogyan készülnek a LEGO játékok. A nyíregyházi gyár a LEGO gyártás teljes vertikumát végzi, így végigkövethető, hogyan lesz a műanyag granulátumból LEGO kocka, majd végül dekorált, összeszerelt elemeket is tartalmazó LEGO vagy LEGO DUPLO doboz, ami a boltok polcaira kerül. A gyártúrát természetesen játékkal zárjuk – a gyár játszószobájában bárki kedvére építhet sok-sok LEGO kockából.
LEGO gyárlátogatás Nyíregyházán – Ispotály.com
Lego gyár nyíregyháza látogatás 2014 edition
- Látogatás a nyíregyházi Lego gyárban – Kemecse
- LEGO gyárlátogatás Nyíregyházán – Ispotály.com
- 60 2010 orfk utasítás
Lego gyár nyíregyháza látogatás 2013 relatif
Amire minden gyerek vágyik: látogatás a LEGO-gyárban - Bezzeganya
Gamifikáció: Különböző játékelemeket alkalmaznak nem játékos környezetben, hogy a folyamatot érdekesebbé tegyék. Hogyan működik a LEGO-gyár? A gyár látogatása során megnéztük a gyártósort, ahol meghatározott színű és formájú elemeket köptek ki magukból a gépek, itt hosszú percekig, áhítattal bámultuk a hihetetlen sebességgel készülő alkatrészeket. Itt csak néhány dolgozó lézengett, a gyártás automatikusan működik. Egy másik munkaállomáson viszont fontos az emberi munka: itt már az összeszerelt LEGO-figurákat ellenőrizték éppen, hogy megfelelnek-e a minőségi követelményeknek. A hibás figurákat könyörtelenül megsemmisítésre ítélik. (Nem, sajnos a dolgozók sem hozhatják el a selejtes termékeket. ) Egy újabb helyszínen az egységcsomagokat állította össze a gyártósor, amelybe be van táplálva, hogy az adott dobozba melyik elemből hány darab és milyen színű kell. A tévedés lehetősége nem nagy, a végén egy szuperérzékeny mérleg ellenőrzi a doboz súlyát, és jelzi, ha nem a beállított értéket méri.
Mindezek után indulhatott az eseménydús délelőtt. A gyárlátogatás egy külön erre a célra kiépített látogatófolyosón keresztül történik. A csoport nem a gépek között haladt, hanem az első emeleti teraszokról és folyosókról tekintették meg az egyes termelési területeket Érdekes volt látni a LEGO elemek gyártási folyamatát, melynek során egy masszából a közkedvelt figurák létrejönnek Utunk közepette újra és újra találkoztunk fantasztikus LEGOBÓL épített figurákkal, melyeket a gyerekek tágra nyilt szemekkel csodáltak meg. A délelőtt végén várt minket a játszóház, ahol ezernyi apró LEGO kockából építhettünk Élményekkel gazdagodva, sok tudással felvértezve tértünk vissza kis óvodánkba. Váradiné Éva és Sebők Éva Óvodapedagógusok
A LEGO egy világszerte igen sikeres építőjáték. A Lego termékek egymással minden esetben kombinálható és összekapcsolható építőelemekből állnak. Története 1932-ben kezdődött, mára szinte nincs olyan dolog, amit ne lehetne megépíteni Legóból a több, mint tízezerféle alkatrész segítségével. A Lego alkatrészek kulcsfontosságú tulajdonsága, hogy kezdettől fogva egyazon rendszer elemeit képezik: minden egyes sorozat, újonnan megjelenő készlet kompatibilis a már megjelent készletekkel a dán "Leg godt! " kifejezésből származik, ami azt jelenti: "Játssz jól! ". Amióta belefogott a műanyag kockák gyártásába, a Lego cég több ezer készletet jelentetett meg, különféle témák köré csoportosítva azokat: Világür, Kalózok, Középkori várkastélyok, Vadnyugat, Városi élet, Sarkvidék, Dinoszauruszok, Robotok, Hajók, Versenyautók, Vonatok, stb. Folyamatosan jelennek meg újfajta alkatrészek, tovább növelve a lehetőségek számát. A LEGO Csoport története egészen 1932-ig nyúlik vissza, amikor is Ole Kirk Christiansen dán asztalosmester elhatározta, hogy a játékgyártásnak szenteli az életét.